35 évnyi partnerség és folyamatos fejlődés

Copy General nyomdai szolgáltató központ modern technológiával és ügyfélkiszolgálással

Ünnepeljük együtt a Copy General jubileumát

Az első Copy General fénymásoló üzletünket 1991-ben nyitottuk meg Budapesten, ezzel megalapozva egy olyan vállalat működését, amely azóta is folyamatosan szolgálja ügyfeleit a nyomtatás, dokumentumkezelés és reprográfia területén Magyarországon és Közép-Kelet-Európában.

Ma – 35 évvel később – büszkén mondhatjuk, hogy ügyfeleink minden nap számíthatnak a Copy General digitális gyorsnyomda megoldásaira. Ahogy a piaci környezet, az iparági elvárások is jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedekben. Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleink változó igényeit előre látva, következetesen a legmagasabb minőségi és ügyfélközpontú elvek mentén fejlesztjük szolgáltatásainkat.

35 év – több mint jubileum: folyamatos fejlődés

Az elmúlt több mint három évtizedben nem csupán egy gyorsnyomdai szolgáltatóvá váltunk, hanem részesei lehettünk sokezer kis- és középvállalkozás sikerének is. Ez többek között azzal valósult meg, hogy folyamatosan követtük a technológiai változásokat, bővítettük szolgáltatásportfóliónkat és adaptáltuk azokat az aktuális üzleti elvárásokhoz. Így váltunk a valaha legtöbb fénymásolószalont működtető cégből a magyar vállalkozások nyomdai igényeire specializálódott nyomdai szolgáltatójává.

Célunk kezdettől fogva változatlan: kiváló nyomdai szolgáltatásainkkal hozzájárulni ügyfeleink sikereihez. Az évek során több millió oldalnyi dokumentum, többezer kilóméter tervrajz előállításával támogattuk partnereink mindennapi működését és fejlődését. Ennek a következetes, ügyfélközpontú szemléletnek köszönhetően ma már 200-nál is több nagyvállalat, mintegy 4200 kis- és középvállalkozás, valamint az elmúlt években több mint tízezernél több egyéni ügyfél választotta a Copy Generalt.

Együtt a jövő kihívásaival

Az elmúlt 35 évben sokat tanultunk arról, hogy az ügyfeleinkkel együtt fejlődni nem csupán üzleti stratégia, hanem elköteleződés kérdése is. A Copy Generalnál hiszünk abban, hogy a megbízhatóság, rugalmasság és magas szakmai színvonal a legfontosabb tényezők az ügyfélkapcsolatok építésében és fenntartásában.
Nem csupán nyomtatunk, hanem együtt gondolkodunk, megoldunk és támogatjuk ügyfeleinket abban, hogy projektjeik sikerrel valósuljanak meg. Nincs kevésbé fontos vagy jelentéktelen feladat. Ha kell A4-es oldalakat nyomtatunk, szkennelünk, kreatív reklámanyagokat készítünk vagy digitális munkafolyamatokba illeszkedő összetett szolgáltatásokat nyújtunk (például konferenciák lebonyolításához szükséges nyomtatványok esetében). A Copy Generalnál minden nap azon dolgozunk, hogy megfeleljünk ügyfeleink legmagasabb szakmai elvárásainak.

Köszönet az ügyfeleinknek és a munkatársainknak

A 35 éves évforduló nem csak a múlt ünneplése, hanem elköteleződés a jövő iránt is. Hálásak vagyunk minden ügyfelünknek, akik bizalmukkal megtiszteltek bennünket az elmúlt évtizedekben, és köszönjük minden munkatársunk elhivatott munkáját, amely nélkül nem érhettünk volna el idáig.

Copy General nyomdai szolgáltató központ modern technológiával és ügyfélkiszolgálással

Ahogy az igények fejlődnek, úgy fejlődünk mi is hogy a következő 35 évben is együtt sokszorozhassuk a Copy General és ügyfeleink közös sikereit.

 

Fotók: Pexels, AI, Copy General Archív

Facebook
LinkedIn
Email
Nyomtatás